1Dávidé. Áldott az Úr, az én kőváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, *s* viadalra az én ujjaimat.
2Jóltevőm és megoltalmazóm, mentőváram és szabadítóm nékem; paizsom, és az, a kiben én bízom: ő veti alám népemet.
3Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?
4Olyan az ember, mint a lehellet; napjai, mint az átfutó árnyék.
5Uram, hajlítsd meg egeidet és szállja alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
6Lövelj villámot és hányd szerte őket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszöket.
7Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegen-fiak kezéből;
8A kiknek szájok hazugságot beszél, s jobb kezök a hamisság jobb keze.
9Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged;
10Ki segítséget ád a királyoknak, *s* megmenti Dávidot, az ő szolgáját a gonosz szablyától.
11Ragadj ki és ments meg engem az idegen-fiak kezéből, a kiknek szájok hazugságot beszél, s jobbkezök a hamisság jobbkeze.
12Hogy fiaink olyanok legyenek, mint a plánták, nagyokká nőve ifjú korukban; leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok.
13Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százszorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelőinken.
14Ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utczáinkon.
15Boldog nép az, a melynek így van dolga; boldog nép az, a melynek az Úr az ő Istene.