1Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.
2Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.
3Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.
4Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerősödnek nevezd,
5Hogy megőrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az ő beszédivel hizelkedő idegentől.
6Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,
7És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,
8A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menő úton lépeget,
9Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.
10És ímé, egy asszony eleibe jő, paráznának öltözetében, álnok az ő elméjében.
11Mely csélcsap és vakmerő, a kinek házában nem maradhatnak meg az ő lábai.
12Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.
13És megragadá őt és megcsókolá őt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:
14Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.
15Azért jövék ki elődbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!
16Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésű szőnyegekkel.
17Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.
18No foglaljuk magunkat bőségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.
19Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.
20Egy erszény pénzt vőn kezéhez; holdtöltére jő haza.
21*És* elhiteté őt az ő mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá őt.
22Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítő békóba;
23Mígnem átjárja a nyíl az ő máját. Miképen siet a madár a tőrre, és nem tudja, hogy az az ő élete ellen van.
24Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.
25Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.
26Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.
27Sírba vívő út az ő háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.