1Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet, 2Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megőrizzék. 3Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az ő ínye. 4De annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr. 5Az ő lábai a halálra mennek, az ő léptei a sírba törekszenek. 6Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy ő eszébe venné. 7Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditől! 8Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához, 9Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek; 10Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne *jusson.* 11Hogy nyögnöd kelljen *élet*ed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested, 12És azt kelljen mondanod: miképen gyűlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém, 13És nem hallgattam az én vezetőim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet! 14Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette! 15Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepiből folyóvizet. 16Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai? 17Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled. 18Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének. 19A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az ő emlői elégítsenek meg téged minden időben, az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen. 20És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek? 21Mert az Úrnak szemei előtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit ő rendeli. 22A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg. 23Ő meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.