1Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mező, mint a megszedett szőlő: egy enni való gerezd sem maradott; *pedig* zsengére vágyott a lelkem! 2Elveszett e földről a kegyes, és igaz sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát. 3Gonoszságra *készek* a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelőzik, és a biró fizetésre *vár;* a főember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt. 4A ki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor. A te őrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az ő zűrzavaruk. 5Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülő előtt *is* zárd be szádnak ajtaját. 6Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját háznépe az ellensége. 7De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem! 8Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék *is,* az Úr az én világosságom! 9Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; mindaddig, a míg leperli peremet és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az ő igazságát. 10De meglátja ellenségem is és szégyen borítja el, a ki ezt mondja nékem: Hol az Úr, a te Istened? Meglátják őt az én szemeim, hogy ímé széttapostatik, mint az utcza-sár. 11Falaid megépítésének napja! e napon távol lesz a törvény! 12Azon a na*pon* eljőnek hozzád Assiriából és Égyiptom városaiból; Égyiptomtól a folyamig, tengertől tengerig és hegytől hegyig. 13És pusztává lesz a föld az ő lakói miatt, az ő cselekedeteik gyümölcséért. 14Legeltesd népedet a te vessződdel, a te örökségednek nyáját, a mely magánosan lakozik az erdőben, a Kármel közepén. Legeljenek Básánban és Gileádban, mint a hajdankor napjain! 15Mint az Égyiptom földéről kijövetelednek idején, láttatok vele csodadolgokat. 16Látják *ezt* a pogányok és megszégyenülnek minden erejökkel. Kezöket szájokra teszik, füleik megsiketülnek; 17Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled! 18Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! 19Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket! 20Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, a mint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben.