1És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság gyűle ő hozzá, úgy hogy ő a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön vala. 2És sokat tanítja vala őket példázatokban, és ezt mondja vala nékik tanításában: 3Halljátok: Ímé, a magvető kiméne vetni. 4És lőn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt. 5Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben. 6Mikor pedig fölkelt a nap, elsűle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada. 7Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt. 8Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit. 9És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja. 10Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől. 11Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek, 12Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bűneik meg ne bocsáttassanak. 13És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mimódon értitek meg majd a többi példázatot? 14A magvető az ígét hinti. 15Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét. 16És hasonlóképen a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják, 17De nincsen ő bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak. 18A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják, 19De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejővén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz. 20A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit. 21És monda nékik: Avagy azért hozzák-é elő a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba tegyék? 22Mert nincs semmi rejtett dolog, a mi meg ne jelentetnék; és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson. 23Ha valakinek van füle a hallásra, hallja. 24És monda nékik: Megjegyezzétek, a mit hallotok: A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, a kik halljátok. 25Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van. 26És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe. 27És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképen. 28Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes buzát a kalászban. 29Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett. 30És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt? 31A mustármaghoz, a mely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb, 32És mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz és nagy ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak. 33És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az ígét, úgy a mint megérthetik vala. 34Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala. 35Azután monda nékik azon a napon, a mint este lőn: Menjünk át a túlsó partra. 36Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék őt, úgy a mint a hajóban vala; de más hajók is valának vele. 37Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék. 38Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk? 39És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lőn nagy csendesség. 40És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek? 41És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?