1Vadászol-é prédát a nőstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é; 2Mikor meglapulnak tanyáikon, *és* a bokrok közt lesben vesztegelnek? 3Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök? 4Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását? 5Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét? 6*Csak* összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak. 7Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok. 8Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét, 9A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet? 10Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását. 11A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld *gazt* felkeres. 12Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál? 13Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad? 14Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá? 15Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja? 16Vígan *leng* a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az? 17Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki! 18És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat. 19Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja; 20Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki. 21De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját. 22Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel? 23Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes! 24*Lábai* vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan. 25Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől; 26Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda: 27Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng. 28A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt. 29A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, *és* kiterjeszti szárnyait dél felé? 30A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban? * (Job 39:31) A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön. * * (Job 39:32) Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei. * * (Job 39:33) Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott terem.* ** * (Job 39:34) Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda: * * (Job 39:35) A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddődik, feleljen néki! * * (Job 39:36) És szóla Jób az Úrnak, és monda: * * (Job 39:37) Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem. * * (Job 39:38) Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé! *