1Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem. 2És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból? 3Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem? 4Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet? 5Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett: 6Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat! 7Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt: 8Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől! 9Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján: 10Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája. 11Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn. 12Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná. 13Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem: 14Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki? 15Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében? 16Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem; 17És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett; 18Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt! 19Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt; 20Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett; 21Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet; 22A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom! 23Hiszen *úgy* rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék! 24Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam! 25Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem; 26Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt, 27És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet: 28Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent! 29Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte; 30(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!) 31Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott? 32(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.) 33Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet: 34Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék *és* az ajtón sem lépnék ki! 35Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm. 36Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném! 37Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá! 38Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak; 39Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam: 40Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.