1Felele erre Jób, és monda: 2Bizonyára ti magatok vagytok a nép, és veletek kihal a bölcseség! 3Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket? 4Kikaczagják a saját barátai azt, mint engem, a ki Istenhez kiált és meghallgatja őt. Kikaczagják az igazat, az ártatlant! 5A szerencsétlen megvetni való, gondolja, a ki boldog; ez vár azokra, a kiknek lábok roskadoz. 6A kóborlók sátrai csendesek és bátorságban vannak, a kik ingerlik az Istent, és a ki kezében hordja Istenét. 7Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked. 8Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked. 9Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt? 10A kinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke. 11Nemde nem a fül próbálja-é meg a szót, és az íny kóstolja meg az ételt? 12A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é? 13Ő nála van a bölcseség és hatalom, övé a tanács és az értelem. 14Ímé, a mit leront, nem épül föl az; ha valakire rázárja *az ajtót,* nem nyílik föl az. 15Ímé, ha a vizeket elfogja, kiszáradnak; ha kibocsátja őket, felforgatják a földet. 16Ő nála van az erő és okosság; övé az eltévelyedett és a ki tévelygésre visz. 17A tanácsadókat fogságra viszi, és a birákat megbolondítja. 18A királyok bilincseit feloldja, és övet köt derekukra. 19A papokat fogságra viszi, és a hatalmasokat megbuktatja. 20Az ékesen szólótól eltávolítja a beszédet és a vénektől elveszi a tanácsot. 21Szégyent zúdít az előkelőkre, és a hatalmasok övét megtágítja. 22Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza. 23Nemzeteket növel fel, azután elveszíti őket; nemzeteket terjeszt ki messzire, azután elűzi őket. 24Elveszi eszöket a föld népe vezetőinek, és úttalan pusztában bujdostatja őket. 25És világtalan setétben tapogatóznak, és tántorognak, mint a részeg.