1Felele a Naamából való Czófár, és monda: 2A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza? 3Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?! 4Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid előtt. 5De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened! 6És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből. 7Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é? 8Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg? 9Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél. 10Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg? 11Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra! 12És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is. 13Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd; 14Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság; 15Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél; 16Sőt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekről, úgy emlékeznél arról. 17Ragyogóbban kelne időd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a *kora* reggel. 18Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál. 19Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sőt sokan hizelegnének néked. 20De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik előlök, és reménységök: a lélek kilehellése!