1Felele pedig Jób, és monda:
2Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
3Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
4Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
5A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.
6A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
7A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
8A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
9A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
10A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
11Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.
12Ímé, ha elragad *valamit,* ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
13Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
14Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
15A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.
16Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
17A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
18Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.
19Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?
20Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.
21Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.
22Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!
23Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.
24A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?
25Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
26Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.
27Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
28Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.
29Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
30Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
31Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
32Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, *és* együtt pörbe állanánk.
33Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!
34Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:
35Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!